Kemény István szociológus 2015. augusztus 14-én lenne 90 éves.
Kemény István a 20. század második felében iskolát teremtett a magyarországi szegénység és a cigányság helyzetének modern szociológiai eszközökkel történő kutatásában. Tanítványai közül sokan nemcsak a magyar szociológia, hanem a Kádár-kori szellemi-politikai ellenzék meghatározó alakjaivá is lettek.
Tudományos munkássága és közéleti szerepvállalása magára vonta a hatalom rosszallását, kutatói állásából elbocsátották, tanári munkáját ellehetetlenítették. 1977-ben emigrációba kényszerült, Párizsba költözött. Az 1980-as években a Szabad Európa Rádió Magyar Osztályának külső munkatársaként rendszeres heti jegyzetekben kommentálta a magyar társadalmi és politikai fejleményeket. A rendszerváltás idején hazaköltözött, és fontos szerepet játszott az új magyar demokrácia szellemi és szakmai megalapozásában.
2015 nyarán az OSA Archivum állományába került Kemény István irathagyatékának jelentős része, főképp az emigrációs években készült jegyzetek, följegyzések, kéziratok, valamint interjúk átiratai. Születésének 90. évfordulója alkalmából az OSA felkérte Elbert Mártát, a Fekete Doboz alapító főszerkesztőjét, hogy a Fekete Doboz archívuma és Kemény hagyatéka felhasználásával készítsen róla egy portréfilmet. A film rövidített, 7 perces változata 2015. augusztus 14-től látható az OSA honlapján.
(http://w3.osaarchivum.org/index.php?option=com_hwdvideoshare&task=viewvi...).
Az OSA Archivum 2015 őszén konferenciát szervez Kemény István munkásságáról és szellemi hagyatékáról, a szegénységkutatás mai helyzetéről, eredményeiről.